Monte Albano via ferrata, Garda-tó vidéke

Kellemes felüdülés a Dolomitok nagy falai után a páratlan környezetben fekvő Garda-tó környéke

(2005. június, mászótársak: Tóth Anna, Szántó Gergő, Sikter Farkas)

Arcoba most már visszajáró vendégek vagyunk, hiszen sorozatban harmadik éve veszünk részt az általában júniusban megrendezésre kerülő Under14 Cup nevű mászóversenyen. Ha már itt vagyunk, persze körbenézünk, hiszen rengeteg mászóhely akad. Nem egy út a Garda-tó partján, páratlan környezetben található. Ettől kicsit távolabb, Mori városka felett húzódik a Monte Albano vasalt út, egy kitett táblán.
A beszállást könnyű megtalálni, hagyjunk az autónkat Móriban és induljunk el a táblák mentén a fal tövében fekvő kis kápolna felé. Hamarosan vehetjük fel a szettet és tapogathatjuk az út kezdetének roppant zsíros fogásait. Igen kellemetlen az első pár méter, pedig a közel függöleges felszökés akár kellemes mászóélményt is nyújthatna.

Tóth Pannus egy kitett szakaszon...

Folyt. köv.!

Tomaselli via ferrata, Dolomitok, Fanis-csoport

Talán a leghíresebb "katonai" ferrata, 400 méter szintkülönbségű alagúttal!
(2004. augusztus, mászótársak: Puskás János, Engi László)

A Cima Fanis déli csúcsán, háttérben a Tofana di Rozes

Az egykori katonai alagútban

Az út felső részén

Rövidesen!

Brigata Tridentina via ferrata, Dolomitok, Sella-csoport

A fenséges Sella tömbje, jól karbantartott útvonal, közel 3000 méteres csúcs, függőhíd - mindent adott egy jó mászáshoz...rövid túra a beszállás kezdetéig, fantasztikus kilátás a Sella középső teraszáról, talán legszebb a Dolomitokban...

(2004. augusztus, mászótársak: Puskás János, Engi László)

Erre a látványra ébredtünk a Gardena-hágó alatti parkolóban

Corvarából forduljunk a Passo Gardena irányába, Colfosco elhagyásával jönnek a hajtűkanyarok. Az egyik jobbos kanyar mellett, 1956 méter tsz. feletti magasságban találunk egy nagyobb parkolót, ami ideális hely éjszakázásra. (az 1:25000 Tabacco térkép jelöli a parkolót). Többféle szempontból ideális a hely: közel van a beszállás és a visszaút vége, jól lehet aludni, van a közelben egy patak tisztálkodni, továbbá sportmászó-utak is akadnak alig pár méterre.

A völgyben Colfosco - kilátás a Pisciadu-tó partjáról

A parkolóban tábla jelzi az út kezdetét, majdnem szintben kb. 500 méter után megpillantjuk a beszállást. Egy rövid, 50 méteres felszökéssel kezdődik az út, itt általában tömeg van, gyakran gyerekek gyakorolnak, akik csak ezt a rövid szakaszt használják. Ezt a szakaszt (és a várható sorbaállást kikerülhetjük, ha a felettünk szintben, a PAsso Gardena felől érkező utat választjuk, amit a parkolóból is elérhetünk. Hamarosan megpillantjuk a Torre Exnert vagy más néven Exner-tornyot, melyre felvezet az utunk.
A drótkötél nagyjából egyenletesen halad felfelé, kissé balra tartva kerüli a tornyot. Mellettünk egy kuloár húzódik, amit szükség esetén menekülőútnak használhatunk. Már az út elején látjuk a függőhidat, ami a torony teteje előtt vezet át a Masores fennsíkra, ahol a Cavazza al Pisciadu menedékházat megleljük (2586 m).

Puskás Jani a Pisciadu-tó partján

Könnyű útvonalon megmászhatjuk a Pisciadu 2985 m magas csúcsát, de nézelődhetünk a menedékház teraszáról is (melegen ajánlom a konyhájukat!).
A háztól mintegy5 perc alatt, a 666. sz. úton elérjük a Setus-völgyet, ahol visszautunk vezet. Az út felső része drótkötéllel biztosított, illetve felfelé jövőkre is számítani lehet. A kuloár nagy része nyáron is firnes, ami nem könnyíti meg a lefelé utat, mintahogy a törmeléklejtő sem. Az út pont a parkolóba vezet le, pihenőkkel együtt 3,5-4 óra alatt kényelmesen megjárható.

Menetidő: 2,5 óra felfelé, 1 óra lefelé

Nehézségi fok: az első rész könnyű, a második függőleges, kitett, gyakran létrákkal biztosított. Sok szabadon mászható rész van (B-C).

Szintkülönség: a parkolótól 630 m szint a menedékház, további 400 a Pisciadu csúcsa

Costantini Super-ferrata, Dolomitok, Civetta-csoport

A sokak által legnehezebbnek tartott vasalt út egynapos mászása 2004 augusztusában. (Mászótársak: Puskás János, Engi László)

A híres-hírhedt ferratát legkönnyebben a Duran-hágó felől (1601 m) érhetjük el, itt alhatunk is a C. Tomé menedékházban. Mi az éjszakát lejjebb töltöttük és inkább korai kelést és autózást választottunk, a hágóban hagyva a kocsit. Ha egy napra tervezzük az utat (csak jó kondícióban!), érdemes korán indulni, hiszen a Passo Duran-tól a Moiazza Sud-ig 1277 méter szintkülönbség vár ránk! A hágóból szűk egy óra alatt felmehetünk a Carestiato-házhoz (1834 m), onnan pár perc alatt, szintben tartó úton elérhetjük a ferrata kezdetét jelző szokásos bronztáblát.
Ugyan nem az első mászóutam volt az Alpokban, de egy pillanatra megálltam és végiggondoltam, hogy mégiscsak a ferraták ferratájának tartott útba fogok rövidesen beszállni...ezen elmélkedtem, miközben felvettem a beülőmet.
Az építők végig szem előtt tartották a célt: csak oda raktak vasat, ahová nagyon muszáj, így sokszor biztosítás nélküli szakaszokon haladunk. Emellett további nehézséget jelent a túra hossza és a menedékházaktól való távolság, lefelé a nagy mélység - ezek miatt érdemes végiggondolni, hogy felkészültek vagyunk-e erre az útra!
Én felkészültnek éreztem magam, de a biztonság kedvéért akasztottam magamra további karabinereket és kantárt, hogy a menet közbeni fotózással ne legyen baj. Sajnos nem volt tiszta idő, ráadásul az út első fele egy katlanban vezet, így a kilátást nem élvezhettük mászás közben. A kezdeti balra felfelé tartó harántolást szinte függőleges felfelé tartó szakaszok követik. A kitettség és a relatíve kevés beépített vas már itt sejtette, hogy a szokásostól jobban oda kell figyelnünk.

Páros gyakorlat

Az idő párás volt, felhők kavarogtak a nagy kuloárban, aminek a jobb oldalán egyenletes tempóban haladtunk felfelé. 2000 méter felett jön az első nehezebb szakasz: az átlósan felfelé tartó kötél alatt nincsenek lépések, sokszor karból kell magunkat felhúzni. A következő 100 méter meglehetősen nehéz, gyakran csak a létrákon nyílik alkalmunk pihenni.
Rövidesen elérjük 2295 méter magasan a "vészkijáratot" - ami egy sziklamászók által használt kitett párkányt jelent. Mellettünk számos sziklamászóút található, a mi ferratánk is megfelel egy nagyjából III-IV fokozatú UIAA-mászóútnak.
Rövidebb sportos, majd lépcsőzetes, helyenként omladékos szakaszok váltják egymást, így érjük el először a Cattedrale csúcsát (2557 m), majd a Cresta delle Masenade tetejét (2737 m). Tiszta időben jól látszódik a Moiazza déli csúcsa, nekünk a ködös időben alaposan körül kellett néznünk a továbbindulás előtt, mert a felfestett jelzés nem volt egyértelmű. Nagyjából a gerincen tartó út előbb leereszkedik a Forcella delle Masenadéig - itt lemehetünk a Grisetti bivak érintésével (fentről jól látszódik) a Passo Duranhoz - majd egy rövidebb, de nehezebb szakasz után nagy törmeléklejtőn kapaszkodunk feljebb a déli csúcs alá. Elérünk egy hágót, itt dönthetünk: vagy a híres Angyalok párkányán (Cengia Angelini) elindulunk lefelé vagy előbb felkapaszkodunk a Moiazza Sud 2878 méter magas csúcsára. Ha utóbbi mellett döntünk, bő egy óra alatt megjárhatjuk az utat.
Az Angyalok párkánya igen látványos: a fal aljától számolva 700 méter magasságban halad! Előfordulhat havas-firnes szakasz, esetleg jégcsákányra is szükség lehet, ottjártamkor nem kellett használni (nehéz is lett volna, mivel nem volt nálam). A párkány nagyjából szintben haladva észak felé fordul, pazar kilátás nyílik a Civetta déli oldalára és megpillantjuk a zöld-piros Ghedini-bivakházat. Firnlejtőn ereszkedünk le a házhoz (2600 méter), ahol szükség esetén megalhatunk. Találunk takarót is - vészhelyzetben kibírunk egy éjszakát, ha nincs nálunk hálózsák. A ház nagyon jó állapotban van, némi élelmet is láttam a polcon. Innen egy fentről nézve nem túl bizalomgerjesztő kuloár jobb oldalán húzódik lefelé az út, helyenként drótkötéllel biztosítva. 2-2,5 óra alatt visszaérhetünk a Carestiato-menedékházhoz. Itt is fel lehet jönni a hegyre, de mindenképpen az általunk is bejárt irányt javaslom, hiszen ez az út felfelé nem látványos, a Masenade déli fala viszont borzasztó a lefelé mászáshoz...Azaz ezt használjuk lemenetelre, de vigyázzunk a törmeléklejtőn és a lépcsős sziklákon. 2100 méter körül elérjük az ösvényt, melyen balra fordulva rövidesen a menedékházhoz érünk.

Menetidő: a Passo Durantól indulva egy óra a ferrata beszállásához, 3 óra a Cresta delle Masenade déli oldalán, innen 2 óra a Moiazza csúcsáig, végül 3 óra lefelé a Carestiato-házhoz (tapasztalt, jó kondiban lévő mászóknak - sportos menetidő)

Szintkülönbség: a Passo Durantól 1277 méter a Moiazza Sud csúcsa, de a szintkülönbség mellett jelentős távolságot kell megtenni szintben is, gyakran nehéz törmeléklejtőn

Nehézség: D-E
az olaszok szerint a legnehezebb, leghosszabb, legszebb...

Dachstein, 2006. január

Via ferrata-k a Dachstein-hegységben

Úgy adódott, hogy idén ismét ellátogattunk egy pár napos síelésnek álcázott kirándulás erejéig Schladmingba, a Dachstein-hegység déli lábához. A Hoher Dachstein közel 3000 méteres csúcsával már tavaly télen is kacérkodtam, de akkor az időjárás megálljt parancsolt. 80-90 km/h-s szél fogadott fenn a gleccseren, így akkor csak rövid, ám viszontagságos séta lett a túrából.

A Hoher Dachstein csúcstömbje, jól látható a csúcskereszt

Ezévben jobb idő várt fenn, sőt ideálisnak tekinthető szélmentes délelőttön vágtam neki a gleccsernek, ahol az út jó részén - biztos, ami biztos alapon - az előre elkészített sífutópálya mentén ballagtam, erről csak egészen a fal lábánál kellett letérni. Friss hó nem volt, a firnes hó eléggé jól tartott, jó ütemben haladtam. A beszállást is gyorsan megtaláltam, úgy ítéltem meg, hogy inkább átmegyek a sziklára, elvégre sziklát mászni jöttem...Mögöttem egy németajkú csapat a gleccsert választotta és léceiken jó ütemben haladtak felfelé, ők minél kevesebb sziklamászással kívántak feljutni a csúcsra (később kiderült, nekik lett igazuk). A beszállást egyértelmű tábla jelölte és az út első része jégmentes volt és nagyjából az északkeleti gerincet követte. Itt még nem volt gond a tempóval, csak fotózni álltam meg. Később, kb 2850 m körül töbször lelassultam, ennek oka az volt, hogy az út bevezetett az északi falba és ott gyakran 10-15 méter hosszan is hó borította, volt, hogy fél méter mélyen találtam meg a csákányozás után a drótot. Ezek viszonylag kitett szakaszok voltak, nem kockáztattam biztosítás nélkül. Később ez a jelenség egyre gyakoribb lett, hiszen az út teljesen behaladt az északi falba, így 2900 méter körül - ahonnan már jól látszódott a csúcskereszt - a visszafordulás mellett döntöttem, hiszen ekkor már délután 3 óra is elmúlt és el szeretettem volna érni az utolsó felvonót, mert nem volt kedvem az éjszakába nyúlva 1000 szintet ereszkedni a havas-jeges-sziklás hegyoldalon. Csináltam még pár fotót (közben a németek felértek a csúcsra) és elkezdtem visszafelé ereszkedni - ami a viszonyokat figyelembe nem meglepő módon majdnem hosszabb volt, mint a felfelé mászás. Nem voltam elégedetlen, mert élveztem a túrát és a fotózást - most teszteltem először a D70s-t.

Előtérben a felvonóállomás, középen a Hoher Dachstein

A Hunerkogel felvonóállomáshoz való leereszkedés közben már a szemközti Grosser Koppenkarstein (2865 m) csúcsával szemeztem, bíztam a további jó időben és elhatároztam, hogy valamelyik nap teszek egy próbát. Erre két nappal később adódott lehetőség: a völgyben lenn gyönyörű szélcsendes napsütés volt, de fenn a gleccseren helyenként 50-60 km/h-s szél, viszont legalább felhőmentes idő fogadott. A vasalt út a felvonótól indul (2600 m) és nagyjából keleti irányba húzódik a gerincen, először eléri a Kleiner (2836 m), majd a Grosser Koppenkarstein csúcsokat. A szél miatt igyekeztem minél kevesebb részt az egyébként kitett gerincen haladni, csak később, a csákányos felvonó tetején húzódtam fel a sziklára. Itt átfúrták a gerincet: a freerider-ek a Dachstein déli oldalán egészen a lenti parkolóig (1690 m) csúszhatnak le egymenetben.

Balra fenn az átfúrt gerinc, innen indulhat a lesiklás

Ezen a részen az út kettéválik: dél felé fordulva a Ramsauer Klettersteigen lereszkedhetünk (egy pár csúcs keresztezése után) Ramsauba, kelet felé pedig a már említett csúcsokat érhetjük el, én ezt választottam. Az idő nem változott, bár sütött a Nap, a kitett szakaszokon igen erős szél nagy méretű hó és jégkristályokat kavart a levegőben, ami párszor fájdalmasan csapódott az arcomba. A mászóút nyáron nem nehéz (B), de helyenként kitett és egy helyen rövid függőhíd teszi izgalmassá a mászást.

Függőhíd, jobbra az út kezdetét jelentő felvonó

Szokás szerint gyakran álltam meg fotózni, bár kellő időt nem tudtam a képekre fordítani, féltettem az objektívet a kavargó hó és apró jég miatt, ezért a felvételek nagy részét polárszűrővel - védve a frontlencsét - készítettem.

Kilátás nyugat felé, előtérben a gerincen húzódó drótkötél

Nyáron a mintegy 250 m szint gyors tempóban másfél óra alatt teljesíthető, de télen ez megduplázódhat. A szél nagy pszichés terhet jelentett, a közel -20 fokkal megbirkóztam, a hideggel sosem volt gondom.

Széltől borzolt hólejtő

Sarkallatos kérdés a megfelelő kesztyű megválasztása, hiszen nemcsak a hideg ellen kell védekezni, hanem állandóan csatolgatni kell a karabinert...4-5 különböző párral szerelkeztem fel, de az egyujjast gyorsan elraktam - pedig az volt a legmelegebb... A következő megoldás jött be: 3-3 cérnakesztyű, majd vékonyabb kötött, végül vastagabb kötött kesztyű kívül. Ebben az összeállításban nem éreztem fagyást, végül is folyamatosan mozogtam az ujjaim.

Csúcskereszt, csúcskönnyvvel - a téli időszakban enyém volt az első bejegyzés

A visszaút ugyanott vezet, más alternatíva nincs. Illetve lehet másik variáció az út utolsó szakaszán az, amit én a felmenetelhez választottam: azaz a gleccserre történő leereszkedés. Jó időben azonban ne válasszuk ezt, mert nagyszerű látványtól fosztjuk meg magunkat...

Bemutatkozás

A fotózást kisebb-nagyobb megszakításokkal nagyjából 15-16 éve űzöm, hobbi szinten. Ebből 15 év analóg gépek használatával telt (Szmena, Zenit, Revueflex, Nikon F65), míg a fennmaradó időben folyamatosan ismerkedem a DSLR-világgal, egy Nikon D70s segítségével.
Használt felszerelés:
vázak: Nikon F65 , Nikon D70s
objektívek: Nikkor 28-80 AF 1: 3,3-5,6 G
Nikkor 70-300 AF 1: 4-5,6 G
Nikkor 18-70 AF-S 1:3,5-3,5 G ED
Sigma 28-135 AF 1:3,8-5,6 Macro
egyéb felszerelések:Kenko 1,4 konverter, polárszűrő, állvány

A mászás rövidebb keletű dolog, 5 éves múltra tekint vissza, egy barátom jóvoltából akkor ismerkedtem meg a zempléni sziklákkal. Már akkor elhatároztam, hogy addig nem kezdek el komolyabban mászni, amíg egy tanfolyamon az alapokat el nem sajátítom. Ennek megfelelően 2002-ben elvégeztem egy alapfokú sziklamászó tanfolyamot és utána kezdtem el sziklára járni, valamint ezt követően indult be a kisteleki sportcsarnokban a mászóélet.