Úgy adódott, hogy idén ismét ellátogattunk egy pár napos síelésnek álcázott kirándulás erejéig Schladmingba, a Dachstein-hegység déli lábához. A Hoher Dachstein közel 3000 méteres csúcsával már tavaly télen is kacérkodtam, de akkor az időjárás megálljt parancsolt. 80-90 km/h-s szél fogadott fenn a gleccseren, így akkor csak rövid, ám viszontagságos séta lett a túrából.
A Hoher Dachstein csúcstömbje, jól látható a csúcskereszt
Ezévben jobb idő várt fenn, sőt ideálisnak tekinthető szélmentes délelőttön vágtam neki a gleccsernek, ahol az út jó részén - biztos, ami biztos alapon - az előre elkészített sífutópálya mentén ballagtam, erről csak egészen a fal lábánál kellett letérni. Friss hó nem volt, a firnes hó eléggé jól tartott, jó ütemben haladtam. A beszállást is gyorsan megtaláltam, úgy ítéltem meg, hogy inkább átmegyek a sziklára, elvégre sziklát mászni jöttem...Mögöttem egy németajkú csapat a gleccsert választotta és léceiken jó ütemben haladtak felfelé, ők minél kevesebb sziklamászással kívántak feljutni a csúcsra (később kiderült, nekik lett igazuk). A beszállást egyértelmű tábla jelölte és az út első része jégmentes volt és nagyjából az északkeleti gerincet követte. Itt még nem volt gond a tempóval, csak fotózni álltam meg. Később, kb 2850 m körül töbször lelassultam, ennek oka az volt, hogy az út bevezetett az északi falba és ott gyakran 10-15 méter hosszan is hó borította, volt, hogy fél méter mélyen találtam meg a csákányozás után a drótot. Ezek viszonylag kitett szakaszok voltak, nem kockáztattam biztosítás nélkül. Később ez a jelenség egyre gyakoribb lett, hiszen az út teljesen behaladt az északi falba, így 2900 méter körül - ahonnan már jól látszódott a csúcskereszt - a visszafordulás mellett döntöttem, hiszen ekkor már délután 3 óra is elmúlt és el szeretettem volna érni az utolsó felvonót, mert nem volt kedvem az éjszakába nyúlva 1000 szintet ereszkedni a havas-jeges-sziklás hegyoldalon. Csináltam még pár fotót (közben a németek felértek a csúcsra) és elkezdtem visszafelé ereszkedni - ami a viszonyokat figyelembe nem meglepő módon majdnem hosszabb volt, mint a felfelé mászás. Nem voltam elégedetlen, mert élveztem a túrát és a fotózást - most teszteltem először a D70s-t.
A Hoher Dachstein csúcstömbje, jól látható a csúcskeresztEzévben jobb idő várt fenn, sőt ideálisnak tekinthető szélmentes délelőttön vágtam neki a gleccsernek, ahol az út jó részén - biztos, ami biztos alapon - az előre elkészített sífutópálya mentén ballagtam, erről csak egészen a fal lábánál kellett letérni. Friss hó nem volt, a firnes hó eléggé jól tartott, jó ütemben haladtam. A beszállást is gyorsan megtaláltam, úgy ítéltem meg, hogy inkább átmegyek a sziklára, elvégre sziklát mászni jöttem...Mögöttem egy németajkú csapat a gleccsert választotta és léceiken jó ütemben haladtak felfelé, ők minél kevesebb sziklamászással kívántak feljutni a csúcsra (később kiderült, nekik lett igazuk). A beszállást egyértelmű tábla jelölte és az út első része jégmentes volt és nagyjából az északkeleti gerincet követte. Itt még nem volt gond a tempóval, csak fotózni álltam meg. Később, kb 2850 m körül töbször lelassultam, ennek oka az volt, hogy az út bevezetett az északi falba és ott gyakran 10-15 méter hosszan is hó borította, volt, hogy fél méter mélyen találtam meg a csákányozás után a drótot. Ezek viszonylag kitett szakaszok voltak, nem kockáztattam biztosítás nélkül. Később ez a jelenség egyre gyakoribb lett, hiszen az út teljesen behaladt az északi falba, így 2900 méter körül - ahonnan már jól látszódott a csúcskereszt - a visszafordulás mellett döntöttem, hiszen ekkor már délután 3 óra is elmúlt és el szeretettem volna érni az utolsó felvonót, mert nem volt kedvem az éjszakába nyúlva 1000 szintet ereszkedni a havas-jeges-sziklás hegyoldalon. Csináltam még pár fotót (közben a németek felértek a csúcsra) és elkezdtem visszafelé ereszkedni - ami a viszonyokat figyelembe nem meglepő módon majdnem hosszabb volt, mint a felfelé mászás. Nem voltam elégedetlen, mert élveztem a túrát és a fotózást - most teszteltem először a D70s-t.
Előtérben a felvonóállomás, középen a Hoher DachsteinA Hunerkogel felvonóállomáshoz való leereszkedés közben már a szemközti Grosser Koppenkarstein (2865 m) csúcsával szemeztem, bíztam a további jó időben és elhatároztam, hogy valamelyik nap teszek egy próbát. Erre két nappal később adódott lehetőség: a völgyben lenn gyönyörű szélcsendes napsütés volt, de fenn a gleccseren helyenként 50-60 km/h-s szél, viszont legalább felhőmentes idő fogadott. A vasalt út a felvonótól indul (2600 m) és nagyjából keleti irányba húzódik a gerincen, először eléri a Kleiner (2836 m), majd a Grosser Koppenkarstein csúcsokat. A szél miatt igyekeztem minél kevesebb részt az egyébként kitett gerincen haladni, csak később, a csákányos felvonó tetején húzódtam fel a sziklára. Itt átfúrták a gerincet: a freerider-ek a Dachstein déli oldalán egészen a lenti parkolóig (1690 m) csúszhatnak le egymenetben.
Balra fenn az átfúrt gerinc, innen indulhat a lesiklásEzen a részen az út kettéválik: dél felé fordulva a Ramsauer Klettersteigen lereszkedhetünk (egy pár csúcs keresztezése után) Ramsauba, kelet felé pedig a már említett csúcsokat érhetjük el, én ezt választottam. Az idő nem változott, bár sütött a Nap, a kitett szakaszokon igen erős szél nagy méretű hó és jégkristályokat kavart a levegőben, ami párszor fájdalmasan csapódott az arcomba. A mászóút nyáron nem nehéz (B), de helyenként kitett és egy helyen rövid függőhíd teszi izgalmassá a mászást.
Függőhíd, jobbra az út kezdetét jelentő felvonóSzokás szerint gyakran álltam meg fotózni, bár kellő időt nem tudtam a képekre fordítani, féltettem az objektívet a kavargó hó és apró jég miatt, ezért a felvételek nagy részét polárszűrővel - védve a frontlencsét - készítettem.
Kilátás nyugat felé, előtérben a gerincen húzódó drótkötél
Nyáron a mintegy 250 m szint gyors tempóban másfél óra alatt teljesíthető, de télen ez megduplázódhat. A szél nagy pszichés terhet jelentett, a közel -20 fokkal megbirkóztam, a hideggel sosem volt gondom.
Széltől borzolt hólejtő
Sarkallatos kérdés a megfelelő kesztyű megválasztása, hiszen nemcsak a hideg ellen kell védekezni, hanem állandóan csatolgatni kell a karabinert...4-5 különböző párral szerelkeztem fel, de az egyujjast gyorsan elraktam - pedig az volt a legmelegebb... A következő megoldás jött be: 3-3 cérnakesztyű, majd vékonyabb kötött, végül vastagabb kötött kesztyű kívül. Ebben az összeállításban nem éreztem fagyást, végül is folyamatosan mozogtam az ujjaim.
Csúcskereszt, csúcskönnyvvel - a téli időszakban enyém volt az első bejegyzés
Kilátás nyugat felé, előtérben a gerincen húzódó drótkötélNyáron a mintegy 250 m szint gyors tempóban másfél óra alatt teljesíthető, de télen ez megduplázódhat. A szél nagy pszichés terhet jelentett, a közel -20 fokkal megbirkóztam, a hideggel sosem volt gondom.
Széltől borzolt hólejtőSarkallatos kérdés a megfelelő kesztyű megválasztása, hiszen nemcsak a hideg ellen kell védekezni, hanem állandóan csatolgatni kell a karabinert...4-5 különböző párral szerelkeztem fel, de az egyujjast gyorsan elraktam - pedig az volt a legmelegebb... A következő megoldás jött be: 3-3 cérnakesztyű, majd vékonyabb kötött, végül vastagabb kötött kesztyű kívül. Ebben az összeállításban nem éreztem fagyást, végül is folyamatosan mozogtam az ujjaim.
Csúcskereszt, csúcskönnyvvel - a téli időszakban enyém volt az első bejegyzésA visszaút ugyanott vezet, más alternatíva nincs. Illetve lehet másik variáció az út utolsó szakaszán az, amit én a felmenetelhez választottam: azaz a gleccserre történő leereszkedés. Jó időben azonban ne válasszuk ezt, mert nagyszerű látványtól fosztjuk meg magunkat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése